Katana és vakizasi

A szamurájok számára a kard nem csak fegyver volt, hanem szimbólum is. Ez jelképezte identitásukat, szellemiségüket, és tradícióikat. Egyedül ők viselhettek kardot, így azt akár a kasztjuk jelképének is tekinthetjük. Házukban a kardnak külön szentélye volt, és legalább annyi tisztelet övezte, mint a ház urát. A legendás pengék – amelyek gyakran saját nevet is kaptak – évszázadokon keresztül öröklődtek-öröklődnek a szamuráj családokban.

A japán kardtípusok közül a hosszabb katana és a rövidebb vakizasi több példánya megtalálható múzeumunkban. Jellemzőjük a kardtokok művészi lakkozása és a pengék mesteri kialakítása. Ezek a kardok a kor divatja szerint készültek a XVII-XVIII. században, így egyszerre voltak dísz- és harctéri fegyverek.

A gyűjtemény legértékesebb része egy XVII-XVIII. századi kardpár (daisó), amely egy katanából és egy vakizasiból áll. A két fegyver pengéjének és tartozékainak kivitelezése gyakorlatilag megegyezik. Kiváló acélból kovácsolták mindkettőt, a hüvelyeket is azonos díszítéssel lakkozták. A markolatot cápabőrrel vonták be, amire selyemszalagot tekertek. A markolatvédő gombokat (fucsi/fuchi és kasira/kashira) és a markolatvédőt (cuba/tsuba) aranyból és ezüstből készült sárkány illetve virágdíszekkel látták el.