A Kerékgyártó-üzlet

Kerékgyártó Sándor üzlete először a Csapó utca 10. [Az 1934-es Szegedi Ipari Vásár katalógusa], Piac utca 40. [DMNA 1606-76. szív alakú reklámfelirat], Széchenyi utca 81. [Lásd: V.76.94.798.], végül pedig a Batthyány u. 4. szám alatt működött. Egy 1957-es Naplóban közölt újságcikkből tudjuk, hogy a „nagybajuszú debreceni mézeskalácsos”, aki nevéhez hűen akkora mézestányérokat sütött, mint egy kocsikerék, Batthyány utcai kis üzlete „valóságos búcsújáróhely volt, nemcsak ismerősök, barátok, vevők, de híres népművészek is mondhatni egymás kezébe adták a kilincset”.

Kiváló üzleti érzékkel bírt, kreativitása nem ismert határokat, ha egy jó reklámfeliratról, szlogenről vagy akár több soros, hangzatos versike megírásáról volt szó. Az alábbi versikét sátrára írta ki:


„Hófehérke, találd ki hol voltam, hol?
Mézest hoztunk neked a Kerékgyártótól.
Legjobb mézest hol is vegyél
Ne törd fejed vándor.
Megtalálod piros szíven
Kerékgyártó Sándor.
Keresd, hol a piros szív,
Legjobb mézes ezzel hív.
Debreceni mézesvevők álma
Piros szíven Kerékgyártó márka.”



Egy másik mindeddig csak jegyzet formájában maradt fenn „Mézeslap” címmel.





„Debrecenbe kéne gyünni
ídes mézest kóstolgatni
csudáni az egyetemet
hortobágyon kut egyebet
ne sajnájjík pízt-kőccsíget
szívből instajjuk meg kendet.”



Kerékgyártó még 1975 szeptemberében az üzlet sorsáról úgy nyilatkozott, hogy nevelt lányuk férje, aki korábban segédjük volt, a GÖCS-ben (Gördülőcsapágygyárban) lett munkavezető, mivel „nem találta jövőjét a mesterségnek”. Szintén a GÖCS-ben dolgozott akkor egy másik korábbi segédjük is, aki viszont „nagyon pályázott” az üzletre. Kerékgyártó akkor azt mondta neki, hogy ők „már abbahagyják, mert kiöregedtek”, s a volt segéd akkor hajlandóságot mutatott rá, hogy otthagyja a GÖCS-t, ha Kerékgyártó átadja neki a műhelyt. Kerékgyártó Sándor közben hirtelen meghalt, s hogy pontosan mi történt 1975. szeptember és november 11. között, amikor már özvegy Kerékgyártóné hivatalos keretek között tárgyalást folytatott a Déri Múzeum akkori munkatársaival a műhely és az üzlet Múzeumnak történő eladásáról, s miért nem vette át végül az egykori segéd az üzletet, nem tudjuk pontosan. Végül az egész műhely és üzlet berendezése a Múzeum tulajdonába kerül, melynek teljes anyagát most tárjuk először a nagyközönség elé.